Sajnálom, hogy már rég nem írtam. Most sem volt túl sok időm, de belegondoltam, hogy én már a hajamat tépném ha nem lenne friss ott ahol én olvasok, szóval összeszedtem magam, és leírtam nektek egy kis részletet a 6. fejezetből. Lassan bekerülnek új szereplők ezért vagyok igazában gondban. Képeket rakok fel róluk de nevet még nem írok. Nem lövöm le a poént.
Mondom ez csak RÉSZLET. Az eleje az egésznek 6. fejezetnek.
Remélem tetszik :D
Köszönöm, hogy ha még nem pártoltatok el tőlem.
Puszi
6. Fejezet
Már vagy egy hónapja azt nézem, hogyan teszi tönkre az életem Ever. Az fájt a legjobban, hogy már kezdtem megbízni benne, de ő még is bezárt engem – vagyis inkább a lelkem. Az egész olyan mintha egy láthatatlan dobozból szemlélném a világot. Sajnos senki nem takarta le a doboz oldalát, hogy ne lássam mit tesz Ever.
Otthagyta anyát, és lefizette, hogy szervezze meg a temetésemet. Mondanom se kell, hogy anya a megfelelő árért cserébe, készségesen eltemette a lányát. Vagyis engem. Az iskolában egyfolytában 2-es, 3-mas dolgozatokat írt, és emiatt elvesztettem az ösztöndíjamat is. Minden este bulikba járt, ahonnan részegen jött haza.
Haza. Na persze. Ez a szó számomra már nem jelent semmit. Inkább azt mondanám, hogy a hely ahol a testem lakik. Ez a hely pedig a város szélén lévő házat jelenti. Azt a házat amit aputól örököltem. Legnagyobb csodálatomra Ever még semmit nem tett tönkre a házban.
Nem próbáltam meg ellenkezni az ellen, hogy kitúrt a helyemről. Olyan hideg vett körül, hogy féltem ha megmozdulok letörik valamilyen létfontosságú dolgom.
Soha nem gondoltam volna, hogy valaha legyőzöm ezt a félelmem.
Már vagy egy hónapja azt nézem, hogyan teszi tönkre az életem Ever. Az fájt a legjobban, hogy már kezdtem megbízni benne, de ő még is bezárt engem – vagyis inkább a lelkem. Az egész olyan mintha egy láthatatlan dobozból szemlélném a világot. Sajnos senki nem takarta le a doboz oldalát, hogy ne lássam mit tesz Ever.
Otthagyta anyát, és lefizette, hogy szervezze meg a temetésemet. Mondanom se kell, hogy anya a megfelelő árért cserébe, készségesen eltemette a lányát. Vagyis engem. Az iskolában egyfolytában 2-es, 3-mas dolgozatokat írt, és emiatt elvesztettem az ösztöndíjamat is. Minden este bulikba járt, ahonnan részegen jött haza.
Haza. Na persze. Ez a szó számomra már nem jelent semmit. Inkább azt mondanám, hogy a hely ahol a testem lakik. Ez a hely pedig a város szélén lévő házat jelenti. Azt a házat amit aputól örököltem. Legnagyobb csodálatomra Ever még semmit nem tett tönkre a házban.
Nem próbáltam meg ellenkezni az ellen, hogy kitúrt a helyemről. Olyan hideg vett körül, hogy féltem ha megmozdulok letörik valamilyen létfontosságú dolgom.
Soha nem gondoltam volna, hogy valaha legyőzöm ezt a félelmem.
…
Ever az emeleten teregetett. Igen TEREGETETT. Akármekkora ribanc is, attól még törődik a tisztasággal.
Szóval az emeleten teregettet, amikor valami zörgött lent.
Láttam magam előtt, ahogy Ever visszanézi az elmúlt hónapot, hogy ellenőrizze, hogy mondta-e valakinek hogy hol lakunk.
De nem. Nem mondta.
Egy kis melegség kúszott be a jeges szobába. Nem más volt az mint a remény. Remény, hogy ez sorozatgyilkos az, és végre véget vett ennek a szörnyű rémálomnak.
Persze Ever félt. Felkapta az öblítős flakont, és leosont az előtérbe.
A nappaliból szaggatott lihegés hallatszott, és Ever ujjai már elfehéredtek a flakonon.
Remegő térdel sétált be a nappaliba.
A szép fehér kanapén egy hatalmas zsemle színű labrador retriever vicsorgott.
Minden reményem szerte foszlott, és újra a hideg maradt a társam. Hiszen ez csak egy kóbor kutya aki nem tudja, hogy hova került.
Ever ezt nem így gondolta. Riadtan hátrált ki az ajtóból. A félelme bekúszott az én jeges tudatomba is, így a jeges szoba még hidegebb lett.
„ Remek”. – gondoltam.
- Te komolyan egy műanyag flakonnal akarod megvédeni magad? – öblös nevetés töltötte be az üres házat.
A flakon nagy csattanással landolt a csempén, az öblítő pedig kék tócsa kén terjedt szét.
- Na mi van? Rám se nézel? Legalább lásd kitől jön a halálod!
Ever az emeleten teregetett. Igen TEREGETETT. Akármekkora ribanc is, attól még törődik a tisztasággal.
Szóval az emeleten teregettet, amikor valami zörgött lent.
Láttam magam előtt, ahogy Ever visszanézi az elmúlt hónapot, hogy ellenőrizze, hogy mondta-e valakinek hogy hol lakunk.
De nem. Nem mondta.
Egy kis melegség kúszott be a jeges szobába. Nem más volt az mint a remény. Remény, hogy ez sorozatgyilkos az, és végre véget vett ennek a szörnyű rémálomnak.
Persze Ever félt. Felkapta az öblítős flakont, és leosont az előtérbe.
A nappaliból szaggatott lihegés hallatszott, és Ever ujjai már elfehéredtek a flakonon.
Remegő térdel sétált be a nappaliba.
A szép fehér kanapén egy hatalmas zsemle színű labrador retriever vicsorgott.
Minden reményem szerte foszlott, és újra a hideg maradt a társam. Hiszen ez csak egy kóbor kutya aki nem tudja, hogy hova került.
Ever ezt nem így gondolta. Riadtan hátrált ki az ajtóból. A félelme bekúszott az én jeges tudatomba is, így a jeges szoba még hidegebb lett.
„ Remek”. – gondoltam.
- Te komolyan egy műanyag flakonnal akarod megvédeni magad? – öblös nevetés töltötte be az üres házat.
A flakon nagy csattanással landolt a csempén, az öblítő pedig kék tócsa kén terjedt szét.
- Na mi van? Rám se nézel? Legalább lásd kitől jön a halálod!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése