1. Fejezet

Na itt is lenne az első fejezet, remélem tetszik. Puszilok mindenkit Én :D


1. Fejezet


Hajnali ötkor szokás szerint ébresztett a telefonom. Anya már biztos elment dolgozni. Gyors zuhany után elővettem a leckét, hogy megint átnézzem az anyagot. 6 Órára átnéztem mindent mára: töri, matek, irodalom.
Reggeli készítés közben iszonyúan belehasított a fejembe a fájdalom. Mintha valaki belülről akarná kettétörni a fejem. Hiába kerestem volna valami gyógyszert, anya nem szereti. Nem bízik az orvosokban. Elégé rigolyás egy nő.  Majd hírtelen abba maradt a fájdalom, vagyis betudtam fejezni a reggelit.
A házunkban lévő tv hiánya miatt leültem, és azt csináltam mint minden reggel. Bámultam a fehér plafont, és gondolkodtam. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy apa vajon hol lehet? Vajon ő is gondol rám?  És az idő nagy részében beleképzelem magam egy világba ahol minden tökéletes, ahol apa nem hagy el minket, és minden reggel ő ébreszt. Anya közben a konyhában csinálja a reggelit. Az egész házat elárasztaná a tojás, bacon, és a pirítós illata. Élvezettel kelnék fel minden reggel, és nem csak azért mert muszáj. Talán anya is normálisabb lenne.
De a suli miatt muszáj volt megint kiszakadnom az álmodozásból. Még jó hogy három percre lakom a sulitól, így nehéz elkésni. 
 

Az osztályban egyedül ülök leghátul. Persze mindenki köszönt nekem akinek nincs kész mára a házija, abban a reményben, hogy majd én megcsinálom szünetben. És sajnos meg is csinálom. Azt hiszem ez is tükrözi mennyire magányos vagyok. Hagyom hogy kihasználjanak.
Legnagyobb bánatomra az ablak visszatükrözte önmagamat. Pedig ma még tök jól eltudtam kerülni, hogy látnom keljen azt a szörnyű testet amiben lekell élnem az életem.
Hosszú – és ezt nem csak úgy mondom, mert tényleg hosszú a hajam, főleg, hogy még SOHA nem voltam fodrásznál- unalmas lófarokba volt kötve, a bőröm most is zsírosan csillogott, a szemöldököm meg mint valami majomemberé. De anya tilt bármilyen változtatást, az ő elve: „Maradjunk a természetes külsőnél.” Szóval ez az én jövőm, majomembernek lenni. Majd én riogatom a gyerekeket a parkban.
Szerencsére a tanár bejövetele kiszakított az önmarcangolásból.
A törit mindig is szerettem, de a tanár elég unalmasan magyaráz.
- Kijavítottam a dolgozatokat,és egy ember kivételével mindenkié szánalmas. – kezdte el az órát Msr. Leving. – Gloria gratulálok jelest kapott.
- Stréber. – köhögte be valaki, mire az egész osztály nevetni kezdett.
- Ez az ön által strébernek nevezett lányt valószínűleg felveszik a legjobb egyetemekre. miközben ön Mr. Síp még jó sokáig a mi iskolánkat fogja boldogítani. – erre persze mindenki befogta. Nem igazán kellet volna megvédenie a tanárnőnek, hiszen ezt valaki mindig eljátssza. Én már megszoktam. 
 

… matek óra (4. óra)…
 

 
A kínzó reggeli fájdalom matekon jelentkezett újra. Olyan nagyon fájt, hogy a kedvenc órámat egy „kedves” kis sikítással szakítottam félbe. A tanár először értetlenül  nézett, de gondolom a fejemet fogó kezem mindent megmagyarázott neki.
- Gloria szerintem jobb lenne ha lemennél az ápolónőhöz.
Szó nélkül botorkáltam le a földszintre, ahol az ápolónő teletömött fájdalom csillapítóval. De nem igazán akart használni.  Az egyik pillanatban még a mosdónál álltam a másikban pedig eltűnt a világ és a semmi közepén lebegtem.