4. fejezet

tudom kicsit rövidek a fejezetek, de remélem attól még tetszenek. Ha tetszik vagy ha nem légy szíves írjatok komit mert elvesztem az amúgy is kicsi önbizalmam.
puszi Stef.

4. Fejezet

Bár ne ígértem volna meg neki semmit. Szívesen tiltakoztam volna az ötlete ellen, de még élénken élt bennem az a kellemetlen érzés amit a testem eltulajdonítása okozott.
- Mit akarsz kezdeni azzal a sok pénzel? Mert az anyué és nem szívesen használnám. – egy idős ember ment el mellettem és teljesen hülyének nézett.
- Tudunk úgy beszélni, hogy más ne halja? – suttogtam.
- Igen, de akkor csak azokra a szavakra gondolj amiket nekem szánsz, mert semmi kedvem anyuci- pici lányának a gondolatait hallani.
- Akkor mehetünk haza? – kérdeztem az új módszerrel.
- Hülyéskedsz?? Még semmit nem csináltunk.
- De…
- Ugye nem akarod, hogy megint átvegyem az irányítást?
- Oké, oké. Csak ne zsarolj. Hova menjünk? -
- Kozmetikus, fodrász, pláza.
- De én ilyen helyekre nem mehetek!
- Istenem ne legyél már ekkora LÚ-ZER. – mondta – Oda mész ahova én mondom. Sok időt leszünk még együtt, és nem akarok ilyen ronda lenni.
- Tudod te olyan figyelmes, és kedves vagy. – mondtam szarkasztikusan, bár nem tudom, hogy ebben a fejben beszélésben hallatszik-e a hangsúly. Még egy darabig vitatkoztunk, de ő győzött a megfélemlítés ereje miatt. A következő megállónk egy szépségszalon volt. Életemben nem voltam még ilyen helyen. Amikor kinyitottam az ajtót egy aranyos kis csengőhang jelezte, hogy vendég érkezett. Az orromat egyből megcsapta a körömlak jellegzetes illata. Pár lépés után kis is derült, hogy ez azért van mert az első helységben éppen manikűr-pedikűr zajlott, balról pedig a hajszárító zúgása hallatszott. A rádióból Lady Gaga – Teath című száma szólt.
- Miben segíthetek? – kérdezte egy alacsony, vékony nő.
- Öööö… - és megint megtörtént, Ever átvette az irányítást, csak most a szám, és a hangom felett. – Szeretném igénybe venni az összes szolgáltatást. Pedikűr- manikűr, kozmetika, szőrtelenítés, hajvágás, és szolárium. – Úr Isten ennek a felét nem értettem.
- A fodrász és a manikűrös még egy darabig foglalt. Szóval kezdhetnénk a szőrtelenítéssel, és a kozmetikussal.
- Köszönöm. Most fizessek vagy a végén?
- A végén elég lesz. – mosolygott kedvesen a nő. Aztán Ever elvette a testem feletti irányítást is.
- Ha rád hagynám az irányítást elfutnál a szemöldökcsipesz látványától. – mondta gúnyosan.
- Persze vedd csak kölcsön a testem, végül is minek az nekem?
Evernek nem volt igaza nem a csipesz látványától lett volna kedvem elfutni, hanem magától a művelettől. Mintha kis tűket szurkált volna a homlokomba. Aztán az arcomat vette kezelésbe, miközben Ever /vagyis én csak Ever irányított/ szívélyesen elcsevegett megkínzómmal a legfrissebb pletykákról. Legszívesebben jól bokán rugdostam volna magam mert beleegyeztem ebbe az egészbe. Miközben engem elfoglalt a magamban való zsörtölődés, észre sem vettem, hogy fehérneműben fekszem egy asztalon, és egy nő meleg trugyit kenegetett a combom belső oldalára.
- Jaj ne! Ever ezt ne! Ezt már láttam a tv-ben és ez nagyon fááááá….. – nem bírtam befejezni mert a nő letépte a meleg gyantacsíkot, és bár a meleg eltűnt a helyét égető fájdalom vette át. Aztán ez így ment minden testrészemen amin csak egy szál szőr is volt. A végén már azt vártam mikor kezdi el a fejemet gyantázni. Szerencsére ez még csak eszébe sem jutott.
Ever mindeközben a Paparazzit dúdolta bennem, ami nem igazán segített az idegi állapotomon.

… a pedikűr és a manikűr megnyugtató szertartása után, már a fodrásznál…

A fodrász – akit mint később megtudtam Sziszinek hívnak – elismerően méregette hosszú, seggig érő hajamat.  Miután megmosta kisebb „néma” vitába bonyolódtam na ki mással ha nem Everrel. A vita végeredménye az lett, hogy a bordám vonaláig fog érni, és amit levágnak azt eladom parókának.

- WoW. – csak ennyire futotta amikor megláttam magam a tükörben. Máskor majomemberre hasonlító arcom, most sokkal inkább hasonlított valamelyik menő lányra a suliból.
- Látod mire képes egy kis segítség. Most már hasonlítasz egy emberre. – mondta a mindig kedves, és figyelmes Ever.
- Köszönöm. – mondtam Evernek, és Sziszinek egyszerre.

…szoláriumban…

- Én ebbe nem fekszem bele! – jelentettem ki határozottan.
Mielőtt észbe kaphattam volna ma már másodszor /és ha a megérzésem nem csal nem utoljára/  találtam magam fehérneműben.
- De bele fogsz feküdni!
- Nem! Ez egy gonosz gép. Belefekszek, és elégek, vagy egy csótány mászik a fülembe, vagy elkapok valami fertőzést, vagy ez egy űrhajó és elrepül velem, hogy kiszívják az agyam, vagy …
- Na ne szórakozz már!! Űrhajó??? Különben is ki akarná leszívni a Te agyad. Hiszen alig van.
- Milyen igazad van, miért is hihetne az űrlényekben egy olyan lány akit megszállt egy idegesítő lélek.
- Oké ez övön aluli volt.
A végén csak belefeküdtem, mert nem akartam, hogy megint elkobozza a testem.
Miután kiszálltam a fodrász megigazította a hajam.
- Irány a pláza! – jelentette be ünnepélyesen a kicsit sem jó hírt Ev.

Könyörgök ne kelljen elmesélnem mi történt ott, mert magam is szeretném elfelejteni. Legyen elég annyi, hogy nagyon sok ruhát kellet felpróbálnom, és Ever nagyon sokat megvetetett.

Rengeteg zacskóval, és szinte nem önmagamként tértem haza este.
- Te meg mi a francot műveltél magaddal? – üvöltötte anya amikor beléptem az ajtón, és miután felfogta, hogy én vagyok a lánya. Nem tudtam mit mondhatnék neki, mert azt ugyse hinné el, hogy megszállt egy erőszakos lélek, és kijelentette, hogy nem akar ilyen ronda testben élni. Lehet, hogy az anyám bolond de ennyire nem.
- Anya a dolgok változnak. Mától ez vagyok én, és ha nem tetszik el is költözhetek, hiszen az a ház amit apa rám hagyott még mindig megvan.  – mondta Ever helyettem. A házas infót amit csak véletlenül tudtam meg pár éve soha nem akartam elmondani anyunak. Aztán akaratom ellenére otthagytam anyát, és kipakoltam a szekrényem. Fürdés után pedig lefeküdtem. Úgy néz ki Ever szereti irányítani a testem.